ja_mageia

  • Narrow screen resolution
  • Wide screen resolution
  • Increase font size
  • Decrease font size
  • Default font size



„A földi asszony egyetlen célja a bűbáj, nem tudatosan, szándékosan, ennél sokkalta mélyebben: lénye szerint. S ez a végzete. Amitől a nő a legjobban fél: öregnek és csúnyának lenni. Ha szép lenne, sohasem lehetne sem csúnya, sem öreg. A szépség nem jelleg, amit el lehet veszíteni; a szépség nem tulajdonság, hanem Istenhez való hasonlóság. Amit el lehet veszíteni és amit a nő el is veszít, az a bűbáj. Ezért lesz rút és vén. – A szépség nem valami, ami merő külsőség. Tudjuk pedig ezt onnan, ahol a szépség igazán megvan: a művészetből. Ott megvan, és ott örökre meg is marad. A művészetben a szépség realizálódik. A szépség az egész lényen uralkodó hatalmas tűz és fény. Ami merő külsőség, az a bűbáj; a ruha, a festék, a szerep, a betanult mosoly és mozgás és modor. S ez az, amit a nő elveszít: a bűbáj eszközeit. S ez az, amit a bűbájos mint végzetet kénytelen átélni: felismerni, hogy a maszkot választotta és nem az arcot.”

Hamvas Béla (Scientia sacra)

Vénusz a római mitológiában a kertek, a tavasz istennője. A szépség, kellem, a vágy fogalma is hozzákapcsolható. A görögöknél a forróvérű, szeszélyes és bohó Aphrodité, a sumér Inanna vagy Istár, az „istenek kurtizánja” is ezt a nőalakot testesíti meg. Minden nőben ott él Vénusz csábító energiája. Ennek azonban létezik finom és profán megnyilvánulása is.

* Te felfedezted már Magadban Vénuszt? Hogy nyilvánul meg Benned?
* Hogy viszonyulnak Hozzád a férfiak és Te miképpen nyitsz feléjük?
* Milyen a viszonyod az érzékiséggel?

Amint Hamvas Béla írja:
A nő nem is lény; inkább lények halmaza. Pallas, Lilith, Anya, Szirén, Sophia, Éva, az idumeai éjszaka asszonya, Anima. S ezek a lények valamennyi nőben egyszerre esedékesek és állandóan vannak és élnek. A női lét rejtett lehetőségei. 

* Benned milyen hatalommal bíró lények élnek?
* Milyen misztikus nőalakok mintáit jeleníted meg?

További gondolatok Hamvas Bélától:
A nő „sokszor zavar, mindig izgat, mintha lényével valamit elrejtene, mulasztást, végzetes veszélyt, s mintha ezt nem tudná jól elrejteni, mert irracionális lénye a veszélyt csak fokozz a, és azzal, hogy elrejti, csak csábítóbbá teszi, s ő maga a világ egészébe nem tartozik. A nő eredete tökéletesen más, mint a férfié.”

* Talán a titkos női erő létezéséről van itt szó?
* Ezt az erőt minden nő birtokolja öntudatlanul?
* Ha ebből az „öntudatlanságból” a tudatos szintre emelnénk, vajon mire lennénk képesek általa?

A fenti kérdésekre keressük a választ kommunikációs gyakorlatok és elmélyülés által is, négy rendezvényen keresztül!

Talán sokan felteszik maguknak a kérdést: miért lenne erre szükségem? Többen teljesnek érezhetik énjükben a vénuszi erőt, mások sebzett nőiségük gyógyítását nem egy tanfolyam kereteiben kívánják folytatni, esetleg több - jóval „súlyozottabb” - életvezetési kérdés megoldásával vannak elfoglalva…

Természetesen nem kecsegtetek senkit a Szent Grál birtoklásának képzetével. Amit biztosan ígérni tudok, az egyfajta ÚJRARENDEZÉS.

Női identitásunk terhelve van számos múltból hozott mintával, amik hamis szerepeket írnak ránk. Észre sem vesszük, hogy ezekben az automatizmusokban fogalmazzuk meg énünket, értjük félre vonzalmainkat, párkapcsolataink – vagy azok hiányának – üzeneteit.

Röviden: nem lelkünk igaz vágyai, hanem elvárások és megfelelések alakítják életünket, a női út ősi értékei háttérbe szorulnak.

Mit jelent mindez a hétköznapokban?

* Túl domináns vagy, esetleg alárendelt a párkapcsolatokban vagy/és
* csalódottnak, elárultnak érzed magad vagy/és
* te magad csalsz és árulsz valamiért vagy/és
* haragszol a férfiúi nemre
* függőségben állsz a férfienergiával vagy/és
* önbizalomhiánnyal küzdesz vagy/és
* örömtelenek életed napjai vagy/és
* félelemből távol tartasz magadtól férfiakat vagy/és
* női jellegű betegséggel küzdesz vagy/és
* szexuális problémáid vannak vagy/és
* magányos vagy (társas minőségben is, esetleg régóta szingliként) stb…

Egy fátyol föllebben a szemeid elől…

A tanfolyamon nem vesznek részt „guruk”, nem lesz senki „kiokítva” az igazság letéteményese által. Pontosabban, felismered, hogy Te Magad mennyire tisztán érzel és látsz, s ha kicsit érzékenyebben figyelsz a valóságra, állandó kapcsolatban lehetsz lényed belső hangjával.

Pontosan mi is történik?

Vénusz és az általa képviselt minőségek csupán kiindulási pontként szolgálnak. Az ő szerepén keresztül indítjuk el az utazást felismeréseink felé…  Kommunikációs gyakorlatok, mitológiai szerepek útján fedezzük fel magunkban a Szerelem Istennőjének lényegét.

 

A vénuszi klubok összesen négy – egymásra épülő –
témakört ölelnek fel.

(A témakörökre kattintva részletes leírás olvasható)


A legközelebbi tanfolyam időpontja:

2012. február 4-5. szombat-vasárnap

 Időtartam: 12:00 – 20:00 mindkét nap

Helyszín: Gyógyító Jelenlét Alapítvány,
XIII. Hollán Ernő u. 9., fsz. 4. (Az Odeon Lloyd mozi mellett)  


Amennyiben a fenti témák felkeltették érdeklődésed úgy várom jelentkezésed a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail-címen vagy az alábbi űrlapon!

 

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelemre, értesüljön
legújabb programjaimról, és olvasson
érdekes információkat!

Feliratkozás hírlevélre